Bajnokok a vízben
Amikor az interneten különféle bejegyzéseket olvasunk, nagyon ritkán gondolkodunk el azon, hogy vajon ki is írhatta a számunkra érdekes sorokat. Gyakran csak faljuk a betűket és szavakat, s talán egy másodpercnyi felvillanás sem történik, hogy miért is állhatott neki a szerző a karakterek püfölésének. Épp ezért, most jöjjön egy kis személyes, mely alapján kialakulhat egy vázlatos kép, hogy vajon ki és mily céllal követhette el ezt a kis szösszenetet.
A történetünk egy negyed évszázados időutazással kezdődik, mikoron egy szemüveges – antisportoló kisfiú élete gyökeresen megváltozott és új szenvedélyre lelt. Az egész egy aprócska véletlen műve volt és a szenvedélyből azóta szerelemmé is változott. Történt mindaz, hogy az általános iskolai osztályfőnökünk férje a Vas megyei csapatot erősítvén országos döntőig jutott a Magyar Televízió és a Magyar Olimpiai Bizottság szervezésében életre-hívott „Irány Atlanta!” elnevezésű szellemi olimpiai vetélkedősorozatban, mi több, harmadmagával az elsőséget is bezsebelte és jutalomként a helyszínen szurkolhatott a magyar csapatnak a centenáriumi olimpián. Valahol itt kattanhatott át az én fejemben is a billenőkapcsoló és ezek után már én is minden pillanatát fel kívántam fedezni ennek a csodás történetnek, főként, hogy a hőseim csak karnyújtásnyira voltak. Pontosan emlékszem, hogy a nagy időeltolódások miatt a magyarok számára érdekes események a késő esti órákban kezdődtek, így én a „takarodó” után a paplan alá bebújva – jobb fülemet a kis rádiómra tapasztottam, ahol a Kossuth rádió hullámain szörfözve szurkolhattam és örvendhettem a fényesebbnél fényesebb sikereknek.
E közepesre sikeredett bevezető után viszont térjünk is a tárgyra. Az említett három úriember, név szerint Gál László, Szakasics Zoltán és Horváth Vilmos gondolt egy nagyot és hatalmas tudásuk átadása, illetve az olimpiai eszme terjesztése érdekében egy hagyományőrző egyesületet hívtak életre, melyet a kétszeres gyorsúszó ötkarikás bajnokról, Halmay Zoltánról neveztek el.
Az 1904-es St. Louis-i viadalon 50 és 100 yardon is a legfényesebb medáliát bezsebelő úszóbajnok tiszteletére 2000 óta minden esztendő nyarán megrendezésre kerül az úszó Halmay kupa, mely a kezdeti szombathelyi helyszínről 2003-tól Bükfürdőre költözött.
Természetesen, ahogy teltek-múltak az évek, egyre nagyobb érdeklődés mutatkozott a verseny iránt, ahol több korosztályban mérhették össze tudásukat az 50 yardos távon a sportolók. A szervezők minden kapcsolatukat bevetették és évről évre nevesebbnél nevesebb fővédnökök állhattak a bükfürdői „nagyúszó” partján. Az első igazán nagy név Szabó Tünde olimpiai, világ- és Európa-bajnoki ezüstérmes volt, aki Egerszegi Krisztina árnyékában a kor „ezüstlányának” számított.
A következő összecsapáson már „aranyos” vendég is tiszteletét tette, ekkor 1952 egyik olimpiai bajnoka, Temes Judit adott hasznos tanácsokat az indulóknak.
Bükfürdőnek köszönhetően a verseny elég hamar nemzetközivé vált, hisz 2006-ban már hét nemzet képviseltette magát az indulók között. A pekingi játékok évében szintén egy ezüstlány – a visszavonulását fontolgató Risztov Éva volt a sztárvendég – aki csodák csodájára 2012-ben a legfényesebb éremmel örvendeztette meg kicsiny hazánk sportszerető lakóit.
A húsz esztendeje íródó sikertörténet maximálisan elérte célját, az olimpiai eszme népszerűsítését. Bükfürdő és a Halmay kupa összefonódása hűen tükrözi az ötkarikás játékok elveit, és meghonosította a Couberteni eszmét a vasi fürdővárosban is, mely mindvégig remek házigazdája és lebonyolítója volt a nívós megmérettetésnek. Talán nincs is az országban még egy település, mely ennyi olimpiai bajnok látogatásával büszkélkedhet, mint Bükfürdő.
