Sztárok a büki gyepen

Bük életében mindig kiemelt szerepet játszott a sport, így nem is csoda, hogy 1996-ban a Nemzet Sportvárosa címmel tüntették ki a vasi települést. A helyi sportélet és a folyamatosan fejlődő infrastruktúra kimondottan kedvező hatással bírt a „sztárok” megjelenésére a fürdővárosban.

Talán az első igazi nevet a helyi kiemelkedő futball vonzotta vasba, a későbbi hétszeres magyar bajnok és tizenhatszoros magyar válogatott Leandro 18 esztendős korában igazolt a nagy terveket szövögető Büki TK – Gyógyfürdő Hunguest Hotels csapatába. A vékonydongájú ballábas középpályás útja ezek után a megyeszékhelyre, majd a Debrecen és Ferencváros csapatába vezetett, ahol már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott, többek között a Liverpool és a Fiorentina ellenében.

Ha már sztárcsapatok és Olaszország, akkor legyen a következő „áldozatunk” az egyszeres itáliai bajnok Sampdoria gárdája, mely 2013-ban élvezte a vasi vendégszeretetet. Egy forró augusztusi este érkezett meg Bükre a több olasz válogatottat is soraiban tudó Samp, a csapatot szállító repülőgép bécsi landolása után autóbusz szállította a huszonkilenc játékost és a tizenhat kísérőt a nyugat-magyarországi fürdőközpontba. A Serie A-s együttes egy teljes héten keresztül edzőtáborozott hazánkban, s nagy meglepetésre a vendégszereplés alkalmával 2-1-es vereséget szenvedtek a Haladás otthonában. Az olaszok legnagyobb sztárja kétségkívül a klub egyik legnagyobb ikonja, a 22-szeres válogatott Angelo Palombo volt, aki készségesen állta a sarat a rajongók és a magyar média felfokozott érdeklődése ellenében.

Temes judit

Virtuális utazásunk egy másik mediterrán országba sodor minket, ahol a Getafe csapata döntött úgy, hogy egy 10 napos edzőtábor erejéig Bükfürdő felé veszi az irányt. A 2005-ös év nyarán érkeztek hazánkba a spanyolok, akik újoncként – első La Ligás szezonjukban sikeresen kiharcolták a bent-maradást. A több, mint másfél hetes bajnoki felkészülés alatt napi kétszer két órás gyakorlások mellett négy edzőmérkőzést játszottak NB1-es élcsapatok ellen. Az andalúzok mestere az a világhírű német labdarúgó-botrányhős Bernd Schuster volt, aki magatartásbeli problémái, illetve Franz Beckenbauerrel kapcsolatos nézeteltérései miatt nem kapott meghívót a német válogatottba 1990-ben, amikor világbajnok lett a nemzeti csapat.

Az edzőtábor után alaposan megerősödött a Getafe kerete, s ez ötvöződve a friss büki levegővel egészen a 9-ik helyig röpítette a csapatot a következő pontvadászatban. 

Természetesen nem csak klubcsapatok kedvelt célpontja volt a büki labdarúgó stadion, hanem válogatottak is érkeztek rúgni a bőrt Vasba. Megannyi férfi és női utánpótlás gárda mélyíthette el sporttudását a Répce partján, de mindközül talán a legfurább és legkiemelkedőbb volt a magyar színész válogatott. A Nemcsák Károly vezette nemzeti tizenegy remek barátságot ápolt a település és a Gyógyfürdő vezetőivel, így számtalanszor vendégeskedett a városban, s teltházas mérkőzéseket játszott. A keretet olyan neves „játékosok” erősítették, mint Eperjes Károly, Besenczi Árpád, ifj. Mészöly Kálmán, Szendrei József, Straub Dezső, Vikidál Gyula, vagy épp Varga Miklós.

A húsz esztendeje íródó sikertörténet maximálisan elérte célját, az olimpiai eszme népszerűsítését. Bükfürdő és a Halmay kupa összefonódása hűen tükrözi az ötkarikás játékok elveit, és meghonosította a Couberteni eszmét a vasi fürdővárosban is, mely mindvégig remek házigazdája és lebonyolítója volt a nívós megmérettetésnek. Talán nincs is az országban még egy település, mely ennyi olimpiai bajnok látogatásával büszkélkedhet, mint Bükfürdő.

Temes judit

Olvasta már?

HORDÓ ÉTTEREM

– avagy a legenda újjászületése „A mákos bab egy étel, ami úgy készül, hogy kettőt lapozunk a szakácskönyvben” – hirdeti viccesen a sokak által ismert falfirka, mely talán tökéletesen rá is világít...

Bajnokok a vízben

Amikor az interneten különféle bejegyzéseket olvasunk, nagyon ritkán gondolkodunk el azon, hogy vajon ki is írhatta a számunkra érdekes sorokat. Gyakran csak faljuk a betűket és szavakat, s talán...

Régmúlt emlékei

- avagy a Büki keserű nyomában Egy nosztalgikus – a nyolcvanas években pár esztendeig tündöklő - üdítő nyomába eredtünk, melyre még a mai napig is rengetegen emlékeznek a vasi kisvárosban, s talán...

„Marica grófnő” Bükön

Kálmán Imre a legsikeresebb magyar zeneszerzők egyike – akinek műveit az egész világon játszották – legsikerültebb operettjének a Marica grófnőt tartotta, melyben egy slágerekkel teli, különleges,...

Esküvői kisokos

A boldogító igen helyszíne: Az utóbbi években javarészt háttérbe szorultak a nagyvárosi szállodák és éttermek, a szerelmesek egyre inkább a természetközeli helyeket és a családias vendéglőket...