Külcsín
A régi Aranyhordó helyén igyekeztünk olyan épületet és környezetet megalkotni, amely méltó Bük város megszépülő utcáihoz, és hívogató vendégeink számára is. Reméljük, sikerült.
Belbecs
A belső kialakításoknál az volt a cél, hogy bár igényes, elegáns környezetben fogadunk mindenkit, mégse kelljen senkinek feszélyeznie magát, hiszem a terek és a dekoráció mind-mind közvetlen és otthonos.
Lounge
A lounge nem csak a szállóvendégek részére kialakított, lazább, kávézós-sörözős terünk, bátran igénybe vehetik éttermünk vendégei is, ahol persze akár egy focimeccset is nyugodtan végignézhetnek, akár étkeznek, akár nem…
Hívogató ízek
Étlapunkat séfünk „melósnak“ tartja, hiszen nagyon komoly munka áll minden egyes étel elkészítésében, a helyi és idényalapanyagok felkutatásában, beszerzésében, megalkotásában. A visszajelzések alapján: megérte a munka.
Vendégszeretet
Minden kollégánk a lehető legnagyobb szeretettel várja és fogadja vendégeinket. Ez nem csak elvárás, hanem -szerencsére- adottsága is a személyzetnek, akikre nagyon büszkék vagyunk emiatt – is.
Egy kis Olaszország
Nem hagyhattuk ki kínálatunkból a fiatalok nagy kedvencét sem, igényes, friss pizzánk gyorsan nagy kedvence lett az olasz gasztronómia büki kedvelőinek. Elvitelre, helyben, teraszon – bárhol.
Svédasztal
Időről időre kedveskedünk helyieknek és szállóvendégeknek egyaránt svédasztalos ebéd- és vacsoraajánlatainkkal, melyek a mennyiség mellett természetesen kitűnnek házias, igényes ízeikkel. Nem érdemes kihagyni.
Céges összejövetelek
A nyitás után heteken belül világos volt számunkra, hogy sok büki érdekeltségű cég és intézmény szeretne külsős helyszínt keresni, ahol nem csak szíves vendéglátásban, hanem profi és igényes helyszínben is részük lehet.
Esküvő
A nagy napra készülőknek a „Hordó“ évtizedek óta biztos pontot nyújt, nincs ez másképp az újranyitás óta sem. 80 főig a lehető legnagyobb szeretettel, egyéni igények teljesítésével, akár szállásszolgáltatással együtt fogadjuk a párok megkereséseit.

Otevírací doba
Pondělí – čtvrtek:
10.30-21.00-ig
Pátek – Sobota:
10.30-22.00-ig
Neděle:
10.30-21.00-ig
Máš otázku?
Napište nám!
Vřele je také doporučujeme:
Forum Hotel a restaurace – Szombathely
Hotel a restaurace v centru města vedle náměstí Fő tér!
Komló Hotel a restaurace – Gyula
Art Deco hotel v historickém lázeňském městě!
Martoni Csárda Szigetszentmárton
Wellness és gasztronómia a Kis-Duna partján!
Komló Restaurace – Szombathely
Klasický venkovní catering v Szombathely!
Öreg Sam Restaurace – Szombathely
Nejoblíbenější restaurace v Szombathely v roce 2022!
Komló Hotel a apartmány – Kőszeg
Oceněné ubytování na úpatí hradu Kőszeg!
Charlie Restaurace a hostinec – Sé
Klasická malá restaurace, pizzerie a penzion v Se!
Pinka Smoke Restaurace – Felsőcsatár
Mekka pro milovníky BBQ chutí!